Az áruházrólKönyváruházunkban kizárólag baba-, gyerek-, és ifjúsági könyveket találtok, angol, magyar és angol-magyar nyelven.
Az angol nyelvű gyrekkönyvek között használtakat is találhattok. Így viszonylag alacsony áron juthattok olyan könyvekhez, amiből olvashattok a gyerekeknek, később pedig ők maguk is megtehetik ezt, amikor már tudnak olvasni. Úgy gondolom, hogy alapvető fontosságú, hogy a gyerekek időben megismerjenek és játékos formában megszeressenek egy idegen nyelvet. Így később sokkal kevesebb problémájuk lesz egy esetleges második/harmadik nyelv elsajátításával.
A magyar nyelvű könyvek válogatásánál azon kiadványokra összpontosítottam, amik a gyerekek képzeletvilágát, életkoruknak megfelelően, gazdagíthatják és hasznosak, fejlesztőek számukra. Saját tapasztalatom szerint nagyon fontosak a foglalkoztatók is, mert ezek nemcsak feladatok hanem játék is egyben, a szülővel együtt, amit a gyerekek általában nagyon szeretnek.
A harmadik típus a kétnyelvű kiadványok. Ezeket főleg azoknak a szülőknek ajánlom, akik maguk is tanulni akarnak, így a magyar szöveget is látva könnyebben segíthetnek gyermekeiknek.
Tapasztalatom szerint nem mindegy hogy mit olvasunk egy két illetve hároméves gyereknek. Fontos, hogy megválogassuk saját könyvtárunkat. Egy-egy rémítő kép egy mesekönyvben nehezen feldolgozható tud lenni a gyerekeknek. Viszont nincs két egyforma gyerek, minden gyereknek más az igénye, ezért nem könnyű számukra az igazit megtalálni. A könyvek adatainál megtalálhatjátok, hogy milyen korosztálynak szól az adott könyv és azon belül fiúknak vagy lányoknak esetleg mindkettő nemnek szól. A könyvek képei között lesznek olyanok, amik a könyv belsejét mutatják így tudni fogjátok, hogy milyen az aránya a szövegnek és a képeknek az adott mesekönyvben. Így remélem, hogy segíteni tudok Nektek a választásban a babybooks.hu oldalon.
A legtöbb gyerekkönyvön lehet érezni, hogy a szerző milyen sok szeretettel és odafigyeléssel írta, persze csak ha figyeled a melletted ülő gyerek arcát. Szeretném a későbbiekben, hogy a könyvek szerzőiről bővebb leírást, esetleg életrajzot olvashassatok az oldalon.
Számomra ha kinyitok egy gyerekkönyvet rögtön visszajönnek a régi érzések. Nagyon szerettem gyerekként a "Vidám mesék"-et. Emlékszem, hogy milyen volt az illata a könyvnek, milyen volt megérinteni. Milyenek voltak a képek, milyen volt amikor olvastak nekem abból a könyvből. Amikor most én olvasok a gyerekeimnek belőle én is ismét gyereknek érzem magam és tudom hogy nekik is tetszik.
Szeretném ezzel a bolttal megmutatni, hogy milyen sokfélék, sokarcúak lehetnek a
gyerekkönyvek, milyen nagy világa van a mesekönyveknek.
Egy mesekönyv lehet magyarul, angolul vagy egyéb nyelven megírva, de mindig
ugyanazt az érzést nyújtja egy gyerek vagy éppen egy felnőtt számára.
Örömöt jelent.
Öröm hallgatni és öröm olvasni a gyerekeknek belőle.
Rohanó világunkban egy meseolvasással eltöltött este nyugalmat ad mindenkinek egy családban. Szeretném ezt a nyugalmat és kis odafigyelést mindenkivel megosztani. Olvassatok sokat gyermekeiteknek, hogy majd egykor ők is így tegyenek.
Kellemes böngészést és olvasást kívánok!
Varga Annamária

Ingyenes házhoz szállítás 5 000 Ft felett:
Budapest IV. kerület, Dunakeszi, Göd, Fót
Jó tudni, hogy
egyedi esetben külföldre is szállítunk!
Akciós ajánlat
Ajándék kereső
Készítettünk egy olyan keresőt amit azok is bátran használhatnak, akik nem ismerik a gyerekkönyveket. Reméljük segítségedre lehet, ha nem tudsz választani vagy nincs tapasztalatod gyerekkönyv vásárlásban.
Kattints bátran egy kis segítségért
Regisztráció nélkül is megtudhatod mennyibe kerülne a szállítási költség, csak tedd be a kosárba a könyveket és a kosár oldalon a rendszer kiszámolja a költségeket minden szállítási fizetési lehetőség esetén. Csatlakozz hozzánk a facebook-on és kövesd a fejleményeket!