Akciós gyerekkönyvek
egy sorban egy gyerekkönyv egy sorban három gyerekkönyv (bélyegképek)
Hetvenhét magyar népmese
Illyés Gyula

A kötetben olvasható mesék a tizennégymilliós magyarság megtelepülésének legkülönbözőbb tájain teremtek; magukon hordják így e tájak sajátos mondatalakítását, nyelvi zeneiségét és - gyakran csak e tájakon értett - szavait.

Állatmesék
Móricz Zsigmond

„Volt egy török, Mehemed, sose látott tehenet…” Ezeket a kezdősorokat az is ismeri, aki nem tudja, hogy Móricz Zsigmond a gyerekeknek is írt. Állatos verses meséi nemzedékek óta a legkisebbek kedvencei. Szókincse, fordulatai és humora a magyar népnyelvből merít, a játékos rímeket és felelgetőket egykettőre megtanulja minden gyerek. A szereplők, ahogy ez az állatmesékben gyakran előfordul, emberi tulajdonságokat mutatnak. A ravasz róka és a furfangos ...

Icinke-picinke Népmesék óvodásoknak
Kovács Ágnes

Köztudomású, milyen nagy szerepe van az óvodás korú gyerekek anyanyelvi nevelésében, szépérzékének fejlesztésében a versnek és a mesének. Kiadónk hosszú évek óta nevelés-lélektanilag átgondolt antológiákkal siet a szülők és az óvónők segítségére, hogy könnyen megtalálják azokat a verseket és mondókákat, amelyek a gyerekek fejlődéséhez szorosan hozzátartoznak. Az Icinke-picinke óvodásoknak való magyar népmeséket tartalmaz. A gyerekek nagyon ...

Cini-cini muzsika Óvodások verseskönyve
T. Aszódi Éva

Ebben a közel négyszáz versben a szülők és az óvónők megtalálják a magyar klasszikus költészet legszebb ismert darabjait és a huszadik század gazdag termésének legjavát. Weöres Sándor, Kormos István, Szabó Lőrinc, Zelk Zoltán, Nemes Nagy Ágnes népszerű versei mellett a magyar népköltészet ismert rigmusait gyűjti egybe ez a versantológia, nem felejtkezve el a kortárs gyermekköltészetről sem, melyet többek között Petőcz András, Gyurkovics Tibor, Orbán ...

Vidám mesék
Szutyejev, Vlagyimir

Szerencsés egybeesés, ha a grafikus író is egyben, és egyik kezével ír, a másikkal rajzol. Ez Szutyejev esetében majdnem szó szerint így van. "Amikor kigondolom a meséket, mindig a jobb kezemben tartom a tollat, a balban pedig a ceruzát vagy az ecsetet. Ez így nagyon kényelmes: a jobb kéz írja a mesét, ezalatt a bal vidám képeket rajzol." Szutyejev kedves, rövid, vidám és tanulságos meséi, mulatságos figurái közkedveltek a gyerekek körében.

Miau és más vidám mesék
Szutyejev, Vlagyimir

Ki tudja, mi a titka? Miért van az, hogy a csöppség még beszélni is alig tud, máris nyújtogatja a kezét a könyv után: A cicást! A pipikést! Évek, évtizedek telnek, az első kis olvasókból már szülők, sőt, nagyszülők lettek, de Szutyejev mesekönyveinek népszerűsége mit sem csökken. Talán a bájos, de nem túlcukrozott rajzok teszik? Talán a legkisebbek számára is könnyen követhető szöveg? A Vidám mesék kedvelői számára most újabb, teljesebb válogatást ...

Mézcsorgató
Gazdag Erzsi

Régóta ismert, kedves mesék és versek óvodásoknak. Az új borítóval napvilágot látott kötet tartalmában semmit sem változott, megegyezik a korábbi, 1999-ben megjelent kiadáséval.

Varázskréta Gyermekversek
Zelk Zoltán

Vígan fut a kis patak, kanyarogva bejárja a hegyek lábát, völgyek mélyét, átfut az öreg híd alatt, és lassan-lassan az egész világot körülöleli csobogó énekével. Ilyen csudát tud a költő tollából kígyózó tinta: lerajzolja a csörgedező patakot, a tóparton kelepelő gólyát, ákombákomot és az édesanya ölében elalvó kisgyermeket. Akár egy varázskréta, megfesti a földet és az eget, az erdő állatait, a gyerekjátékokat, még azt is, ami a szívünkben ...

A kisvakond dolgozik (Móra Mágneskönyvek)
Kovács Zsanett (szöveg és ötlet)

10 oldalas foglalkoztató, 24 mágnesfigurával / 3 éven felülieknek Mennyi munka vár a Kisvakondra a kertben, a garázsban, a konyhában vagy a családban! Tedd helyükre a mágnesfigurákat, hogy megtud, Kisvakond melyik feladatban a legügyesebb!

A kisvakond közlekedik (Móra Mágneskönyvek)
Kovács Zsanett (szöveg és ötlet)

10 oldalas foglalkoztató, 20 mágnesfigurával / 3 éven felülieknek Autó, vonat, repülő. Motoros szán és vitorlás. A kisvakond a legkülönfélébb járműveken utazik. Tedd helyükre a mágnesfigurákat, és ismerkedj meg néhány érdekes járművel!

A kosarad jelenleg üres.
  •  
  • Akciók

  • Ha hiszed ha nem...

    Gyereknapi akciónk keretében május 31-ig akár 50% kedvezménnyel kapható az összes magyar nyelvű termékünk: mesekönyvek, gyerekkönyvek, társasok, matricás foglalkoztatók, mondókáskönyvek...

    Most érdemes gyereknek lenni! :)
  • Angol zenélő könyvek (sound book) 20-30% kedvezménnyel. Az akció május 20-ig tart! A zenélő könyvek egyszerre több érzékszervre hatva segítik illetve növelik az olvasás élményét!
  •  
  • Ingyenes szállítás 14 990 Ft-tól.
  • Ingyenes házhoz szállítás 5 000 Ft felett:
    Budapest IV. kerület, Dunakeszi, Göd, Fót
    Jó tudni, hogy
    egyedi esetben külföldre is szállítunk!

    Ajándék kereső

    Készítettünk egy olyan keresőt amit azok is bátran használhatnak, akik nem ismerik a gyerekkönyveket. Reméljük segítségedre lehet, ha nem tudsz választani vagy nincs tapasztalatod gyerekkönyv vásárlásban.
    Kattints bátran egy kis segítségért

    Regisztráció nélkül is megtudhatod mennyibe kerülne a szállítási költség, csak tedd be a kosárba a könyveket és a kosár oldalon a rendszer kiszámolja a költségeket minden szállítási fizetési lehetőség esetén. Csatlakozz hozzánk a facebook-on és kövesd a fejleményeket!

    piccolingo certificate