Szabó Péter épp az utolsó korty kávéját itta, amikor meghallotta felesége, Kata kétségbeesett kiáltását a bejárati ajtó felől. Míg Kata gyorsan rákeresett a „zárcsere Budapest” kifejezésre a telefonján, addig a tizenegy éves Emma és a nyolcéves Máté izgatottan sugdolóztak a háttérben, titkon remélve, hogy ez a váratlan helyzet talán megmenti őket a matek dolgozattól. „Nem nyílik!” A férfi először azt hitte, csak a reggeli kapkodás miatt ügyetlenkedik a felesége, de amikor ő is odament az ajtóhoz, rájött, hogy komoly a baj. A zár teljesen beszorult, se előre, se hátra nem mozdult a kulcs. Az órára pillantva idegesen fújt egyet – tíz perc múlva indulniuk kellett volna, hogy a gyerekeket időben az iskolába vigyék.
Az élet azonban kegyes volt hozzájuk – a zárszerelő, aki felvette a telefont, épp a közelben dolgozott, és megígérte, hogy tizenöt percen belül ott lesz. A várakozás percei alatt a család visszavonult a konyhába, ahol Kata rögtönzött szendvicseket készített mindenkinek. Péter közben már a harmadik magyarázkodó e-mailt írta a főnökének, Emma pedig lelkesen magyarázta öccsének, hogy ez majdnem olyan izgalmas, mint egy börtönből való szökés, csak itt pont kifelé nem tudnak menni. A szerelő pontosan érkezett, és profin látott munkához – látszott rajta, hogy nem ez az első beszorult családja aznap.
Másfél óra és egy vadonatúj biztonsági zár beszerelése után végre kiszabadult a Szabó család. Emma és Máté szélsebesen száguldottak le a lépcsőn, mintha be akarnák hozni az összes elvesztegetett percet. Kata és Péter pedig, miután kifizették a szerelőt, maguk is rohantak a dolgukra. Este, amikor újra összegyűlt a család a vacsoraasztalnál, már képesek voltak nevetni az egészen. Különösen akkor, amikor kiderült, hogy Emma osztálya aznapra tervezett matek dolgozatát a tanár váratlan hiányzása miatt amúgy is elhalasztották – mintha a zár is tudta volna, hogy ezen a hétfőn mindenkinek jár egy kis extra izgalom.